Bemutatkoznék

Sziasztok, üdvözlök mindenkit ezen a blogon. :) Valaki számára nem lehetek ismeretlen, hiszen évek óta vezetem szintén Smejka S. néven futó blogomat, ami azelőtt My other part is beauty nevet viselte. Még ez előtt is volt ám sok blogom, leghosszabb életű blogom az Ez van... volt, ami kb. 5 évet élt, amikor a törlése mellett döntöttem, Acélkék címen volt utoljára elérhető. Ez egy személyes életemről szóló fotós blog volt, amit annyira elhanyagoltam, és már szinte csak hisztizésre használtam, hogy inkább lezártam, hisz a csúcson kell abbahagyni mindent.

Azóta eltelt három és fél év, és újra itt vagyok egy friss és ropogós fotónaplóval, ami szintén a személyes életemről fog szólni, bár talán nem napi szinten. Sokkal inkább fotózásaim eredményét, élménybeszámolókat tervezem idetenni, de igazából mindennek helye lesz. Mindig is írni szerettem és fotózni, ám az utóbbi időben a YouTube csatornám vette át a szerepet, nem kimondottan sikeresen, de a tipik beauty videók mellett néha próbálkozok filmezéssel is, ami sokszor nem lát napvilágot, de a próbálkozások szórakoztatnak.

Miért döntöttem egy fotósblog megnyitása mellett, ha máshol már be van edződve ki is vagyok én?

Nos, jó pár éve én már teret engedtem annak, hogy a fotós blogomon csajos témákat is hozzak, elvégre ki tiltja meg, hisz az én blogom. Viszont ott kezdődött a baj, amikor huzamosabb ideig csak a beauty témára tudtam időt szánni, így a régi és igazi követők lassan elfogytak, és kihalt a blogom, az újak pedig hiába iratkoztak fel, mintha nem is lettek volna. Megindultam a leejtőn. Hisz akit csak a fotózás érdekel, az nem fog rúzsokról olvasni, mire fél év után nagy nehezen kimentem a szobából, és mást is láttam. Ugyanez működik jórészt visszafelé is. Akkor megtanultam a leckét.

Mivel tudom, hogy a két kategória együtt nem megy, de szeretném a fotózást masszívan visszahozni az életembe, ezért úgy döntöttem, hogy Smejka S. fotós kiadása is szülessen meg.

Röviden rólam

Egy fiatal lány vagyok Vajdaságból, és fémes szakmában igyekszek elhelyezkedni, mint számítógéppel vezérelt gépgyártás programozója. 14 évesen kezdtem az egészet tanulni, és jelenleg az utolsó évemet töltöm az általános képzésen az egyetemen, még hátra van kettő a célig.

A fotózással 16 évesen kezdtem játszani, bár sosem a profizmus hajtott előre, valahogy sosem akartam az lenni. Inkább csak a megörökítési kényszer hajtott előre, ami mai napig dominánsabb bennem, így néha előfordul, hogy a rossz képet is tökéletesnek látom, hiszen tudom milyen emlék van mögötte. Pl. egy virágról készült fotóm hátterében gondoltátok volna, hogy egy sikeres szóbeli vizsga áll, egy nagyon nehéz tárgyamból? Hiába nincs rajta egy éles pont sem, akkor is a legjobbak között érzem.

Nem tudok szavak nélkül fotózni. Nem tudok fotók nélkül írni. 3,5 év fotózás mentes élet után nem tudok enélkül élni, egyre biztosabban tudom.

Azóta sokat fejlődtem felfogásban, és úgy érzem, hogy szeretnék fejlődni, többet gyakorolni, több kategóriában is kipróbálni magamat. Szeretném megtanulni, mikor jó egy kép úgy, ahogy van, és mikor tud rajta hatalmasat dobni egy effekt. Szeretnék újra úgy mozogni a természetben a gépemmel, mintha én magam is oda tartoznék.

Nem ígérek túl nagy aktivitást, de higgyétek el, ha van miről, én írok.