2018. december 16., vasárnap

Ködös séta Zomborban


Őszintén megmondom nem emlékszek, hogy valaha is jártam volna már Zomborban. Az én lakóhelyemtől/lakóhelyeimtől elég messze van, dolgom sem nagyon volt erre, ám ezúttal célzottan tartottunk ide. Anyának volt tennivalója, így volt 1,5-2 óránk arra apával, hogy felületesen sétáljunk egyet a város központjában és megnézzünk pár nevezetességet. Olyan nagyon bőszen nem fotózgattam, de ettől függetlenül magával ragadott a város hangulata (így ragad magával csak igazán, amikor már fotózni is elfelejtesz?).

Kissé ködös és hideg idő volt, így különösen jó volt a hangulat, illett a városhoz. Nem igazán vannak az épületek modernizálva, meghagyták a régi stílusokban, sajnos felújítva sincs a központ néhány jellegzetes épületet leszámítva, pedig akkor egy igazán csodálatos történelmi város és turista központ lehetne. Rengeteg szobor és templom van, mindenhol belebotlani a történelembe. Hol áldozatokra emlékeznek, hol olyan személyekre, akik nagyot alkottak életükben. Nem győztem utána olvasni az itt látottaknak, minden percét imádtam ennek a rövid városnézésnek.






2018. december 7., péntek

Naplemente




Ami ezt a foltos képet illeti, megbecsült helye van kint, ugyanis kb. évek óta leakarom fotózni a varjak esti repülését, ami olyan szinten csak egy pillanat, hogy mire észreveszem és kiérek, már vége van, és most teljesen véletlenül kaptam őket lencsevégre, nem volt időm a gép beállításain gondolkodni, csak egy lebegett a szemem előtt: végre megvannak!

-a képek amatőr esti fotó próbálkozásaim, nem kaptam filtert-